2008. évi Szent István Napi Ünnepség
A 2008. évi Szent István Napi Ünnepséggel egybekötött Falunapi rendezvények augusztus 15 17-ig kerültek megtartásra Tápióságon. amely alkalomból - a "Town Twinning Citizens'Meetings" című uniós pályázaton nyert összeg segítségével - a község vendégül látta a testvértelepüléséről, Pogrányról érkezett barátait.
A rendezvények részeként megtartott kerekasztal beszélgetések során a résztvevők a két település közötti eddigi együttműködés tapasztalatairól és a kapcsolat további elmélyítésének lehetőségeiről folytattak eszmecserét. Érdekes és hasznos beszélgetések folytak a települések nyugdíjas és sport szervezetinek képviselői között is.
A megbeszélések mellett kötetlen szórakoztató programokkal múlathatták idejüket a rendezvényen megjelentek. Hagyományosan megrendezésre került a falunapi főzőverseny, amelyre nyolc csapat nevezett be. Az I. Díjat - szoros versenyben - a Tápiósági Vadásztársaság Csapata vitte el. Nagy sikere volt a színpadon megrendezésre került programoknak, így a különösen a községünk fiataljaiból álló tánccsoportoknak, a nyugdíjas klub és az óvodások előadásának (Happy Dance SE, Honey Dance School), de hasonló képen osztatlan sikert arattak a Török és Olaszországból érkezett néptáncos fellépők is. E mellett motocross bemutató, íjász- és szépségverseny, kézműves ház és egyéb bemutatók tették változatossá a programokat.
Tekintettel arra, hogy az időjárás is kegyes volt hozzánk, méltó zárása volt a Falunapi Ünnepségnek a szemet és fület gyönyörködtető tűzijáték, amelyet követően hajnalig tartott a zenés-táncos mulatság.
A rendezvénysorozat harmadik napján, 17-én testvértelepüléseink képviselőinek közös részvételével, ünnepi szentmisével és kenyérszenteléssel, illő módon megtartásra került az államalapítónk Szent István Napi Ünnepe.
Ezúton mindenkinek ismételten megköszönjük a rendezvény előkészítésében és lebonyolításában való részvételt.
Tápióság Község Önkormányzata