Ma 2024. március 28. csütörtök, Gedeon, Johanna, Hanna névnapja van

Tápióság Varroda

 

 

 

 

 

December 25-én átélhettük, hogy a betlehemezés sokkal több, mint egy felelevenítésre váró népszokás.

Amikor községünk polgármesterével, Halasi Anitával és a képviselőkkel az adventi programok záró eseményeként elkezdtük tervezni és szervezni az előadást, még mi sem gondoltuk, hogy ilyen élményben lesz részünk.

Tóth Gábor

2014. december 25.

Fotok

Maczó Sándor alpolgármester úr fogatán jártuk a falu utcáit. A lovaskocsin folyamatosan énekeltek a szereplő gyerekek, s mindenkinek „Boldog Karácsonyt!” kívántak, akivel útközben találkoztunk. Az állomásokon nagy szeretettel fogadtak minket, s az előadás valódi közösségi élménnyé vált. A szomszédok összegyűltek, beszélgettek, és karácsony délutánján várakoztak és készülődtek a Betlehemesek fogadására. Minden helyszínen finomságokkal, édességekkel ajándékozták meg a szereplőket. Igaz, a karácsony elsősorban a családban megélt ünnep, de lényege a befogadás. Az Istengyermek megtestesülésének befogadása. A betlehemi éjszaka misztériumának befogadása. A betlehemesek által hozott örömhír befogadása. Ezt az élményt erősítette a fogadó családokban, szűkebb környezetükben a betlehemezés. Ezt az élményt valóban átéltük mi szereplők és a fogadó házigazdák és nézők is.

A gyerekek nagyon sokat készültek, a próbákon esténként, iskola után sokat dolgoztak. Nem sajnálták idejüket, szívvel lélekkel készülődtek valami olyasmire, ami már hosszú évek óta feledésbe merült.

A zenekar: Sári István – gitár és ének, Kun Bence - tangóharmonika, Sári Gergő – gitár. Az énekesek: Marsi Eszter, Kun Orsolya, Paulovits Kitti, Nacuta Ramóna, Győrffy-Báthory Zsófia, Tóth Eszter. Angyalok: Horváth Orsolya, Vinacsek Yvett. Mária: Sári Réka, versmondó: Pintér Andrea. A királyok: Kusnyár Gergő, Hegedűs Zsolt, Hegyi Dávid. A pásztorok: Kun Csenge, Pogány Izabella, Kiss Péter, Kun Attila, Józsa Elek, Tóth Gábor.

Egy valódi űrt töltött be betlehemezésünk a falu közösségének életében. Nagyon sokan megköszönték, és valódi örömükről meséltek. A hat helyszínen közel kétszázan vettek részt. Minket, szereplőket is folyamatosan erősített és egyre átszellemültebbé tett az élmény. Így az utolsó helyszínen a Mennyből az angyal közös éneklése valódi „karácsony élményt” nyújtott minden résztvevőnek.

Köszönjük szépen a felkészítést és a szervezést: Tóthné Ónody Nóra tanárnőnek és Maczó Sándornak.

Köszönjük a fogadó házigazdáknak a szívélyes vendéglátást: Kun Gáborné Andreának, Berényiné Manci néninek, Kun Beátának, Szajcz Miklósnak, Inokáné Piroska néninek és Köcze Ildikónak.

Köszönet a támogató szülőknek és községünk Önkormányzatának, valamint a szép fényképek készítését köszönjük Kun-Halasi Katalinnak.

Természetesen hagyományteremtő céllal vágtunk bele e néphagyomány felelevenítésébe, melyet a Vadvirág Hagyományőrző Nyugdíjasklubbal karöltve szeretnénk majd tovább bővíteni.

 

 

Polgármesteri köszöntő

Elolvasom...

 

 

Elérhetőségeink

Tápiósági Polgármesteri Hivatal

Cím:

2253 Tápióság Bicskei út 3

Tel., fax:

29-465-667 ; 29-465-575

E-mail:

hivatal@tapiosag.hu

Weboldallal, ÚjSággal

kapcsolatos észrevételek:

info@tapiosag.hu

 

Statisztika

Összes látogató:2043503


Jelenleg online

Guests : 9 guests online