Történetek egy Könyvtárban Dr. Papp Károly November 04. a tápiósági emberek számára a kettősség érzését hozza magával. Miközben az ’56-os forradalom leverésének emlékét gyászoljuk, ezen a napon az ünnepnek is helyet szorítunk, hiszen településünk díszpolgára, Dr. Papp Károly születésének évfordulójára emlékezünk. Fotók...    Ajánlott zene a fotók megtekintéséhez....

Szombat kora délután, „Történetek egy Könyvtárban” rendezvénysorozatunk első állomása volt ez az esemény. Ahogy Halasi Anita köszöntő beszédében említette, talán a felújított Könyvtár büszkélkedhetett abban az időpontban az egy négyzetméterre jutó legtöbb geológus címmel.

Mindez annak volt köszönhető, hogy a rendezvény főszervezője, a Tápióságért Alapítvány elnöke, Tóth György, nem szűkölködött meghívók kiküldésében. Ismertségeinek köszönhetően a meghívásának eleget tett Dr. Vitális György a Magyarhoni Földtani Társulat tagja, Dr. Baksa Csaba a Magyarhoni Földtani Társulat Elnöke, Dr. Brezsnyánszky Károly a Magyar Állami Földtani Intézet egykori Igazgatója és Papp Péter a Magyarhoni Földtani Társulat Tudománytörténeti Szakosztály Vezető tagja.

Bemutatkozásaik, és köszöntő beszédeik során, rendre méltatták Tápióság szülöttjét, és díszpolgárát Dr. Papp Károlyt.

A megemlékezést a Tápiósági Papp Károly Általános Iskola 4. osztálya színesítette. A délutánnak tökéletes alapot adó összefoglalójukból mindenki számára ismertté vált Papp Károly élete, és munkásságának főbb mérföldkövei.

A megjelent érdeklődők is aktív szereplőivé váltak az eseménynek, hiszen a polgármester asszony valamennyiünket megszólítva, kérte, hogy mindenki ossza meg gondolatát, emlékét a „Méltóságos Úrról”. Ez a múltidézés, a személyes élmények és emlékek igazán közel hozták hozzánk a geológust. A rendezvényen többen is megragadták az alkalmat, hogy az alapítvány számára ajándékként adjanak át személyes tárgyakat Papp Károly hagyatékából. Ezúton is szeretném az alapítvány nevében is kifejezni köszönetünket.

Az állófogadást követően - mellyel a megjelent érdeklődőket kívántuk megvendégelni, - együtt átsétáltunk a Papp Károly házba. A kúria e napon tárt kapukkal várta a látogatókat. Radnóti Miklós, Nem Tudhatom című versét Pintér Andrea előadásában hallgathattuk meg mielőtt elhelyeztük az emlékezés koszorúit a ház előtt álló kopjafánál. Tóth Zsuzsának pedig azt a felemelő élményt köszönhetjük, hogy megszólaltatta Papp Károly zongoráját. A ház berendezése, ahogy az a fotókon is látszik, szinte minden részében megőrizte a régmúltat.

Összességében a rendezvény, az előzetes terveknek megfelelően, egy kötetlen, családi hangulatú, beszélgetős, múltidézős délután volt, ahol minden résztvevő egy élménnyel lett gazdagabb.

A rendezvény „főszereplőjére”, Dr. Papp Károlyra való méltó emlékezés az, ami most meggátol abban, hogy véleményemet fejezzem ki atekintetben, hogy tulajdonképpen miért maradt még a kicsiny könyvtárunkban is szabad szék a rendezvény alatt.

A rendezvény létrejöttéért köszönet illeti mindenek előtt, a Tápióságért Alapítványt, Tóth Györgyöt és Janosik Bélánét, a megjelent geológusokat, Dr. Vitális György, Dr. Baksa Csaba, Dr. Brezsnyánszky Károly, és Papp Péter, a könyvtár lelkes dolgozóit, a közreműködő iskolásokat és felkészítő tanáraikat, Bekech Józsefet, és Pintér Andreát.

Továbbá köszönet a rendezvényről készített felvételért a Szórómédiának.

Kun-Halasi Katalin
Tápióság Község Önkormányzata

Radnóti Miklós
NEM TUDHATOM

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

1941. január 17.